Egy túratársaság története

A gimnáziumi keretektől a PILE szárnyai alá

A budapesti Petőfi Sándor Gimnázium (1013 Attila út 43.) Iskolai Sport Körén belül 2000. szeptember 15-én megalakult a Petőfi Sándor Gimnázium Természetjáró Szakosztálya (PSGTSzo.).

A Természetjáró Szakosztály feladatul tűzte ki az iskolán kívüli szabadidős, természetjáró sporttevékenységek (gyalogtúrázás, kerékpározás, korcsolyázás stb.) összefogását és rendszeresítését. A túrák megszervezésének fő irányítója Gózon Gyula testnevelő tanár (a Szakosztály vezetője), és a túrák vezetője Megyery Gábor Balázs bronzjelvényes túravezető (volt Petőfis diák).

Az első gyalogtúra 2000. Szeptember 24-én volt a Pilis legmagasabb csúcsára, a Pilis-tetőre. A gyalogtúrákon kevesen vettek részt, amely a sok szervezkedés ellenére sem akart gyarapodni. A helyzet megváltoztatásán próbáltunk javítani, amikor 2001. március 11-én megrendeztük az első Petőfi Sándor Emléktúrát, amelyen a Petőfiből majdnem minden osztály képviseltette magát.

Az Emléktúra útvonalának kialakítása során olyan helyszínt kellett választanunk, amely kötődik Petőfi Sándor nevéhez. Így esett a választás a Szentendrétől alig kétórányi járásra található Kő – hegyre és térségére.

Petőfi Sándor 1845. Szeptember 23-án, barátja Vahot Imre társaságában Pomázról felgyalogolt a Kő-hegyre. A költő emlékére a Pilis Turista Egyesület Országházi Szakosztálya emlékművet emelt a Kő-hegyen.

Az első Emléktúra sikerei után 2002. Március 10-én már a Petőfi Gimnázium kapta meg a Budapesti Diáksport Szövetség 1848/49-es emléktúrájának megrendezési jogát. Tehát 2002-től kezdve már minden budapesti általános és középiskola számára is nyitott a rendezvény.

A térség jobb megismerése és az útvonal változatossága szempontjából minden évben új útvonalon vezet az Emléktúra.

Ezen szimbólummá vált túra mellett már a kezdetekkor a túranaptár szerves része volt a Mati Kristóf Emléktúra, amit már a megalakuláskor is több mint 10 éve jártak. Az első túra egy szomorú eset kapcsán szerveződött, hisz Mati Kristóf, a Petőfi Sándor Gimnázium tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt és Gózon Gyula tanár úr ötletekén a Halottak Napi ünnepkörhöz kapcsolódva, november első vasárnapjára szervezett emléktúrát. Azóta is minden évben felkerekedünk és Pomázról indulva a Gyopár-forrás felé, át a Csikóvári csúcsokon túrázunk a Lajos-forráshoz és onnan a Holdvilág-árkon leereszkedve hágunk fel a Pankos –tetőre, hogy végigmenjünk a vadregényes Salabasina-árkon. A hosszú túraévek során emléktábla került Nagy-Csikóvár csúcsán lévő sziklabeugróra Kiristóf nevével, ami mindig meg is koszorúzunk. Fogalommá vált a csúcsfutás, felújítattuk a Gyopár-forrás tábláját is.

Túravezetőink mindig azon munkálkodtak, hogy egyre több tájegységét ismerjük meg hazánknak, így barangoltuk be a Velencei-hegységet és jelvényszerző túramozgalom keretein belül a Gödöllői-dombságot. Adták magukat az Országos Kéktúrán való kirándulások is, de egy idő után már távoliak lettek a túraszakaszok, ahhoz hogy egy napba beleférjenek, így bevezettük a négynapos kéktúrákat, amiken vándorturistaként aludtunk egyik kulcsos ház, sátorhely vagy menedékház után a következőbe. Évről évre faltuk a kilométereket keletre és nyugatra egy-egy négynapos túrával, majd teljes lett az Országos Kéktúra igazolófüzetünk pecsétgyűjteménye. Nem álltunk meg, hanem mindkét éktájnál ráfordultunk a Kék Kör következő szakaszaira, a Dél-Dunántúli Kékre és az Alföldi Kékre. Várhatóan 2019-ban találkozunk önmagunkkal Szeged magasságában.

Több városismereti és a Budapesti Természetbarát Sportszövetség által szervezett túrán (pl.: mi adtuk a Mikulástúra főszakállasát is) jelentek meg a Petőfis túracsapatok. Rendszeres résztvevői lettek a Természetjáró Diákok Országos Találkozójának (TEDOT) és nem maradt túratárs nélkül az sem, aki kinézett magának egy-egy combosabb teljesítménytúrát. 3-4 évente pedig mindig akadt olyan sporttárs, aki elvégezte a BTSSZ túravezetői tanfolyamát.

Szerencsésebb években buszos kiskirándulásokat is szerveztünk a horpácsi Mikszáth-kúriához, vagy a kiskőrösi Petőfi-házhoz, összevonva a keceli hadtörténeti park megtekintésével. Az összekovácsolódó baráti társaság egy-egy hétvégére is le-leruccant a festői Bakonyban húzódó Fenyőfőre, a Hárskúttól megközelíthető Ráktanya klucsosházhoz (a Petőfi Sándor Gimnázium Gólyatáborainak mindenkori helyszíne) vagy épp a Karancs-Medves rabul ejtő vidékére.

2010-es évek kezdetétől már érzékelhető volt a tendencia, hogy a gimnazisták szabadidejéért való küzdelemben már alulmarad a túrázás, a hangzatos sportokkal szemben és az intézménytudat már nem jelent sokat a digitalizált világba belenövő ifjúságnak. Így szépen lassan elmaradt az egyesületi keret és a túrákra eljövők között is csak elvétve maradt olyan, aki tényleg a Petőfi Sándor Gimnáziumba járt. A korosztály is feljebb tolódott és a „kevesebb oroszlán” mind munka mellett, szívszeretetből járt a túrákra.

2015-ben fogalmazódott meg az ötlet, hogy újra Egyesületi keretek közé kéne vinni a túrákat, hisz az MTSZ országosan is nagy megújuláson ment keresztül és megérkeztek azon pályázati pénzek, amikből sorra újulnak meg a turistaházak, kilátók és tanösvények. A jelzések és túraútvonalat karbantartása ismét fontos feladattá vált, kiegészülve a túrázás médiaszintű népszerűsítésével. Úgy éreztük itt az idő nekünk is megújulni és sikerült közös cél találnunk a Pilisszentkereszti Sport Egyesülettel (PILE SC), miszerint ők is fontosnak érezték, hogy jobban megismertessük a túrázni vágyókkal elsősorban a Pilis, de végeredményben az egész Dunakanyar és Budapest környékének természeti értékeivel.

Ezen gondolatmeneten elindulva alakítottuk ki az idei túranaptárunkat is! Szeretettel vár mindenkit a Petőfi Sándor Természetjárók Körének lelkes csapata a kirándulásainkra!

Megyery Gábor Balázs                                                 Gózon Gyula                                                    Szabó Péter

Szponzorok


  • A3 Építész Kft.
    A3építész
  • Házi Mókus Webáruház
    Házi Mókus Webáruház
  • Vitalitás Zóna - Nutrition, étrend-kiegészítők, edzés, egészség
    Vitalitás Zóna
  • art
    ArtTech Kft.
  • pilisszentkereszt
    Pilisszentkereszt Község Önkormányzata
  • sailor
    Sailor Kft.
  • irka kopia
    Irka-Kópia Papírbolt
  • csodacsali
    Csoda-Csali Horgászbolt