Újra Diákolimpián

Idén sokadik alkalommal vettünk részt a Monoron megrendezett Diákok Taekwon-dos Olimpiáján. A versenyen 4 versenyzővel (Jánszki Anna, Jánszki Bálint, Dohy Olivér, Bakk Attila) vettünk részt.

A kiváló és hosszú felkészülést követően bizakodva álltunk a verseny elé. A sort Jánszki Anna kezdte, aki most csak formagyakorlatban indult és bár az első mérkőzésen kiesett mégis sok tapasztalattal térhetett haza. Őt követte Dohy Olivér formagyakorlatban, ahol babérok nem teremtek neki, (sajnos egy rosszulléttel vegyített gyomorrontás miatt) a küzdelmi versenyt fel kellett adnia. Következett Jánszki Bálint, aki bár még serdülőkorú, de itt a versenyen már az ifik között indult és ért el nem kis sikereket, hiszen formagyakorlatban bronzérmes lett, míg az ifi „király” kategóriában (+75 kg) ezüstérmes lett. Bakk Attilának most a formagyakorlat nem hozott sikert (ezen kellő képen fel is bőszült), viszont küzdelemből hatalmas sikert ért el, mert második helyen végzett a serdülő -35kg kategóriában, ahol összesen 32-n indultak!!!!

Küzdelmek megtekinthetők ITT

Az idei egyetlen versenyünk után jönnek a téli színes és magas öves vizsgák melyekkel az évet is lezárjuk majd.

FONTOS ÉVVÉGI IDŐPONTOK!

November 27. (vasárnap) Magasöves vizsga Fillér utcai Általános Iskola Bp.

December 10. (szombat) Alacsonyöves házi vizsga

December 15. (csütörtök) Alacsonyöves vizsga Schulek Frigyes Építőipari Szakközépiskola Bp.

Szponzorok


  • A3 Építész Kft.
    A3építész
  • Házi Mókus Webáruház
    Házi Mókus Webáruház
  • Vitalitás Zóna - Nutrition, étrend-kiegészítők, edzés, egészség
    Vitalitás Zóna
  • art
    ArtTech Kft.
  • pilisszentkereszt
    Pilisszentkereszt Község Önkormányzata
  • sailor
    Sailor Kft.
  • irka kopia
    Irka-Kópia Papírbolt
  • csodacsali
    Csoda-Csali Horgászbolt