Vereség és egy érdekes győzelem a Megye II-ben

PILE-Szántó - Piliscsaba SE 1-2

Vasárnap Piliscsaba legjobb tizenegyét fogadtuk Pilisszántón, ami sajnos mind a két csapatnak idegenbeli pálya volt jelen helyzetben. A meccs elején a csabaiak ránk tolták a támadóikat és a fű magassága miatt nem mertük a szokásos játékunkat játszani, így az első 15 perc az ívelgetésekről szólt. Az ivószünet után átvettük az irányítást, és 2-3 hatalmas ziccer is kimaradt tőlünk, valamint a játékunk is kezdett hasonlítani a szokásoshoz, amit a csabaiak rengeteg szabálytalansággal próbált tördelni. A második félidő elején folytatódott a fölényünk, amit egy tizenegyes góllal koronáztunk meg. 1-0 ide Cserni Máté góljával és emberelőnnyel. Ami ezután történt, érthetetlen. Elkezdtünk fejetlenül menni előre, labdatartás helyett ívelgettünk, nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt, cserébe kaptunk két gólt szinte a semmiből. A végén a csabaiak kapusa mentette meg őket a góloktól, így 2-1 maradt az eredmény, nem ide.

Erdőkertes - PILE-Szántó 0-2

Vasárnap Erdőkertes ellen játszottunk idegenben, ahol egy teljesen ismeretlen ellenféllel kellett szembenéznünk. Az első 10 perc megmutatta, hogy ez sem a dominálós, játszós csapat lesz, hanem inkább a játéktördelésben akarnak jeleskedni. Elég korán vezetést szereztünk Potyók Erik fejes góljával, amivel nekik kicsit elszállt a fejük, és elkezdtek a bíróval foglalkozni (aki megjegyzem, fogalma sem volt mit csinál a meccsen), ami megmutatkozott az első félidőben még egy piros lappal is. A félidő végén volt még 2-3 hatalmas ziccerünk, de maradt az 1-0 ide. A második félidőben az ellenfél már nem csak a bírót akarta "Megölni", hanem minket is, így további 3 piros lapot kaptak, cserébe mi kettőt, viszont mindkettő kompenzáló gyanús volt, semmi alapja nem volt egyiknek sem. A meccs végén Cserni Máté még belőtt egy tizenegyest, így a 6 kiállítást hozó, borzalmas időben menő és nagyon rossz mérkőzést mi nyertük 2-0ra.

Szponzorok


  • A3 Építész Kft.
    A3építész
  • Házi Mókus Webáruház
    Házi Mókus Webáruház
  • Vitalitás Zóna - Nutrition, étrend-kiegészítők, edzés, egészség
    Vitalitás Zóna
  • art
    ArtTech Kft.
  • pilisszentkereszt
    Pilisszentkereszt Község Önkormányzata
  • sailor
    Sailor Kft.
  • irka kopia
    Irka-Kópia Papírbolt
  • csodacsali
    Csoda-Csali Horgászbolt